A háttérben lévő prezentációt Itt meg lehet nézni / le lehet tölteni.
Meg kell jegyezni, hogy az előadás alapvetően profin volt megrendezve, Musk mögé vetítve a folyamatosan a forgó Marsot láthatjuk, két oldalán pedig arról képek / videók, amiről éppen beszél. A nyelvezet vegyesen szólt a laikusoknak (folyamatosan az utasszállító repülőgépekhez, vagy például a jól ismert Saturn V. rakétát véve összehasonlítási alapul), és ugyanakkor viszont többször használt olyan szakszavakat, amelyek a laikusoknak nem sokat mondanak (Isp, Delta-V).
Aki bír angol nyelvtudással és végignézte a videót, annak nem sok újdonságot jelent ez az poszt, maximum azért érdemes, hogy felfrissítse az emlékeket.
Aki kíváncsi az előadásra, annak akkor egy többé-kevésbé szabados átiratát láthatja Musk beszédének, nem szó szerint idézem, és kérek mindenkit, hogy legyen kegyes, mikor az esetleges fogalmazási / fordítási pontatlanságokra gondol, meglehetősen szuboptimális körülmények között született a durva fordítás (lefestem egy példával: csütörtök este 23:27-kor áll felettem a párom, és nem túl barátságos arckifejezéssel, kevésbé diplomatikus szófordulatokkal megkérdi, hogy mégis mit csinálok ilyen későn):
Musk felvezetésnek egy költőinek szánt kérdést tett fel: Miért induljunk el bármerre is (a világűrben)? Az egyik irány, hogy az emberiség sose hagyja el a bölcsőjét, a Földet, és egyszer csak bekövetkezik valami világvége esemény (és kihal az emberiség).
A másik alternatíva egy űrutazásra képes civilizáció, aki több bolygón is letelepedik - és reményét fejezi ki, hogy mindenki a másodikat tartja a követendő útiránynak.
Oké, de miért a Mars? A magyarázat magától értetődő, a Naprendszeren belül ez áll a legközelebb a Földi körülményekhez, kisebb a gravitáció, de van légkör, a nappalok hossza hasonló, és nem túl szélsőségesek a körülmények. Plusz a Mars az egyik legközelebbi bolygó, így relatíve könnyű eljutni rá...
Hovatovább, a Marsot a legkönnyebb egy Föld-szerű bolygóvá alakítani hosszú távon. Csakhogy ahhoz, hogy egy önfenntartó kolóniát megépíthessünk, hozzávetőleg egy millió emberre lenne szükség.
Hol a probléma? A probléma ott van, hogy ha egy Venn diagrammal akarjuk felvázolni a lehetőségeket, ahol az egyik halmaz azokat jelöli, akik megengedhetnék maguknak a Mars-utazást, illetve egy másik halmazzal azokat, akik a Marsra akarnak utazni, akkor nincs metszeti pont. Per pillanat ember nem juthat el a Marsra, még végtelen mennyiségű pénzből sem (ez azért költői túlzás természetesen - Cifu).
A hagyományos megoldásokkal, mint az Apollo-program is alkalmazott, egyetlen ember eljuttatása a Marsra mintegy 10 milliárd dollárba kerül (itt az eddigi, főleg NASA által készített Mars-utazási tervekre utal - Cifu).
A cél tehát az, hogy közelebb hozzuk a két halmazt, egy átlagos ház ára az Egyesült Államokban 200 000 US$, ha ennyi pénzéért el lehetne jutni a Marsra, akkor már bizonyosan jókora mennyiségű ember élne a lehetőséggel. Ráadásul úgy véli, hogy adott esetben még támogatókat is lehet szerezni, tehát szinte bárki megengedheti magának ezt a 200 000 dolláros jegyárat. Mivel pedig a Mars felszínén az első időkben bizonyosan munkaerő hiány lesz, a munkahelyek biztosítottak lesznek.
Ahhoz, hogy eljussunk a Marsra ennyire olcsón, négy pontnak kell teljesülnie:
#1: Teljes újrafelhasználhatóság.
Ha egyszer használatos eszközökre támaszkodunk, akkor a költségek nagyon magasak lesznek (a 10 milliárd / fő ugyebár erre épül). Hasonlatnak egy Boeing 737-est vesz, amely listaáron 90 millió dollártól kezdődik. Ha a 180 fős szállítóképességét nézzük, akkor egyszer használatos járműként egy utasnak fél millió dollárba fájna egy út. Ha azonban újrafelhasználást feltételezünk, ahogy a való életben is működik, mindössze 43 dollár lesz egy út ára - és ebből csak 10 dollár a rá eső üzemanyag ára.
Itt kezdődik az első probléma, mert noha a gazdaságossághoz az kell, hogy minél többször használhasd a járművedet, a Marsra tartó útra csak 26 hónaponta van lehetőség (a Föld és a Mars pályája cirka 26 havonta közelíti meg legjobban egymást, így ekkor a legoptimálisabb elindulni az egyikről a másikra - Cifu)
Tehát az űrhajónkat csak hozzávetőleg 2 évente használhatjuk, de a többi részét a rendszernek (a gyorsítórakétát és az üzemanyag-utántöltő űrhajókat) menet közben akárhányszor. Itt lépünk át a második pontra.
#2: Újratankolni a keringési pályán
Ha egyből a Marsra akarunk indulni, akkor 5-10x akkora (és ennyivel drágább), legalább 3 fokozatú hordozórakétára lenne szükség. Ha a hasznos terhet szétosztjuk több kisebb modulra, és külön-külön indítjuk, csökkenthetőek a költségek és egyszerűsödhet az indítás.
(Amit itt nem fejt ki az az üzemanyag-mennyiség tömegének aránya, miután egy Mars-úthoz szükséges út esetén az űrhajó tömegének legnagyobb részét az üzemanyag teszi ki, tehát a megoldás lényege, hogy felküldjük az űrhajót, majd külön, több indítással a szükséges üzemanyagot... - Cifu)
#3: Üzemanyag(gyártás) a Marson
Ha csak odafele használjuk az űrhajóinkat, akkor hamarosan egy hatalmas roncstelepünk lesz űrhajókból. Szóval vissza kellene küldeni őket.
Ez ismét egy roppant kritikus pont, mivel ha odafele is cipeljük magunkkal az üzemanyagot, amit a visszaúton akarunk felhasználni, akkor az növeli az űrhajó tömegét (ezáltal a méretét) és persze a költségét is. A Mars széndioxid légköre és vízjege ideális az üzemanyaggyártáshoz, a CO2-ből és H2O-ból viszonylag könnyedén lehet metánt (CH4) és oxigént (O2) gyártani.
#4: A megfelelő üzemanyag kiválasztása
A kerozin ideális abból a szempontból, hogy (a nagy energiasűrűsége miatt) kis méretű járműveket lehet építeni kerozint égető hajtóművek esetén. Ugyanakkor elég drága, ráadásul nagyon nehéz gyártani a Marson, mivel ott nincs olaj. Viszont igen jól lehet áttölteni az egyik űrhajóról a másikra, tehát könnyebbé teszi az újratankolást.
A (folyékony) hidrogén nagyon magas specifikus impulzust (egyszerűsítve: tömegre vetített fogyasztás) tud, de nagyon drága. Nagyon nehéz megállítani, hogy felforrjon, mivel folyékony állapotához mélyhűtésben kell tartani. Ehhez komoly hőszigetelésre van szükség, és sok energiát igényel a Mars felszínén való gyártása.
Marad a Metán, amely összesítve sokkal vonzóbb, mint a másik két opció.
Ez tehát az a négy pont, amelyet teljesíteni kell ahhoz (a SpaceX szerint), hogy valóban megvalósítható legyen az olcsó Mars-utazás.
Ez tehát amit meg akar a SpaceX építeni. Pontosan így fog kinézni, tehát ez nem egy művészi elképzelés. A videó az űrmérnökök CAD modelljeivel készült. Ez nem csak egy "így kellene kinéznie" dolog, ezt tervezzük megépíteni.
A működési elvet jól szemlélteti a videó. A rakéta gyorsító fokozat és az űrhajó felszáll, a gyorsító rakéta aztán visszatér, és rövid úton már töltik is újra, és viszi fel az űrhajó tanker változatát, amely üzemanyagot visz magával. Valójában többször is fel kell mennie, 3-5 alkalommal. Amikor a Marsra induló űrhajó már teljesen fel van töltve, és eljött a következő Föld-Mars közelség ideje (ami ugye 26 hónaponta következik be), a hajó elindul az útjára.
Idővel egyre több és több űrhajó fog elindulni. Akár ezer, vagy még annál is több is. Akkor már egész flottányi Mars kolónia űrhajó fog elindulni, kicsit úgy, ahogy a "Battlestar Galactica" sorozatban láttuk. Érdemes az űrhajókat a már időben a keringési pályára állítani, és feltöltésükkel foglalkozni, hiszen van erre bő két év, és így maximalizálni lehet a gyorsító fokozatok és az üzemanyag-tankerek kihasználtságát. Az űrhajók pedig aztán a következő Mars-Föld közelség idején visszatérnek, miután a Marson újra feltöltötték őket. Az űrhajók élettartama legalább 30 év, tehát 12-15 alkalommal is megtehetik a Föld-Mars utat.
A Technikai információk
Elég nagy, lássuk be. De muszáj ekkorára építeni, ha azt akarjuk, hogy 100 embert, plusz még a hasznos terhet el tudja vinni a Marsra. A hasznos teher pedig az üzemanyag-gyártáshoz szükséges berendezésektől a vaskohókon át a pizzasütőig mindent takarhat.
Egymillió ember odajuttatásához viszont így 10 000 útra lenne szükség. Hogy ezt meggyorsítsuk, vagy ezer ilyen űrhajóra lenne szükség. Ahogy kinéz, 40-100 év alatt érhetjük el ezt a célt, mármint az egy millió kolonista célhoz juttatását.
A rakéta és az űrhajó első sorban szénszálas műanyagból készül, trükkös dolog olyan szénszálas szerkezetet csinálni, amely sem a mélyhűtött, sem a gáz halmazállapotú üzemanyagot és oxigént is biztosan megtartsa, de úgy véljük, hogy eljutottunk oda, hogy ezt meg lehessen valósítani, ráadásul úgy, hogy nincs szükségünk semmiféle fém merevítőre, ami plusz tömeget és bonyolultabb szerkezetet jelentene.
Külön érdekesség, hogy a túlnyomást megfelelően fenntartsuk, a hajtóművekben lévő hőcserélővel a folyékony üzemanyagot gáz halmazállapotúvá melegítjük, majd azzal biztosítjuk az üzemanyagtank túlnyomását, és ugyanez zajlik az oxigén esetében is. Viszonyítás képen a Falcon 9 esetében sokkal bonyolultabb az eljárás, ott folyékony héliumot használunk arra, hogy a tartályokban biztosítsuk a túlnyomást.
Ha pedig már az egyszerűsítésnél tartunk, a hajtóműveket a Falcon 9 esetében bonyolult folyékony gyújtóberendezéssel gyújtjuk meg - itt szikra-gyújtást használunk.
A teljesítményről beszélve a rakéta egyszer használatos módban mintegy 550 tonnát, újrafelhasználható módban 300 tonnát tud feljuttatni - e mellé tehetjük oda a Saturn V maximum 135 tonnás képességét.
A felszálláskor a tolóerő 13 000 tonna, de közben mégis elfér a NASA Floridai 39A indítóállásán.
A fejlesztésnél a két legnagyobb kihívást jelentő résszel kezdtük, az első a Raptor hajtómű. Amelyet mélyhűtött oxigénnel és metánnal táplálunk. A mélyhűtés miatt sűrűbbek lesznek, így adott térfogat mellett többet lehet beletankolni a tartályokba, hozzávetőleg 10-12%-al többet.
A lényeg, hogy a vákumra optimalizált Raptor ISP-je (specifikus impulzusa) 382 másodperc, ez roppant kritikus a Mars-misszió szempontjából, de biztosak vagyunk benne, hogy sikerül tartani ezt az értéket, vagy legalábbis nagyon közel leszünk hozzá.
(Itt megint nehéz viszonyítási alap nélkül elhelyezni az értéket - az űrsikló SSME hajtóművei értéke 452 másodperc, ami iszonyú jó érték, és legjobb hagyományos folyékony hajtóanyagnak számító folyékony hidrogén és folyékony oxigén alkalmazásával érték el. A kerozin-folyékony oxigén hajtóanyagú Merlin-1D vákuumra optimalizált verziója 348 másodperces ISP-vel rendelkezik, tehát figyelembe véve az üzemanyagot, a 382 másodperc iszonyú jó értéknek számítana - Cifu)
A gyorsító rakéta leegyszerűsítve a Falcon 9 első fokozatának megnövelt méretű változata. Csakhogy jóval egyszerűbb, és könnyebb, köszönhetően a szénszál erősítésű műanyagnak, szemben az aluminium-lítium alapanyagból készült Falcon 9-el. Az alján 42 darab Raptor hajtómű foglal helyet, ez hatalmas mennyiség, de a Falcon 9 esetében is kilencet használtunk, a jövő év elején induló Falcon Heavy pedig 27 hajtóművel rendelkezik. Tehát rengeteg tapasztalatunk van a sok hajtómű alkalmazásával.
A gyorsító rakéta feladata, hogy 8 500 km/h sebességre gyorsítsa az űrhajót. Erre csak itt, a Földön van szükség a nagy gravitáció miatt, a Holdon vagy a Marson az űrhajó magától tud felszállni és elhagyni az égitest gravitációs kútját.
Az üzemanyagnak mintegy 7%-át használjuk fel arra, hogy a rakéta vissza is tudjon térni, és némi optimalizációval úgy gondoljuk, hogy ezt akár 6%-ra is le tudjuk vinni.
A hajtóművek elhelyezésénél hét hajtómű képezi a középső csoportot, ezek kitéríthetőek, velük lehet manőverezni. A többi hajtómű fixen van beépítve. Az egész úgy van megtervezve, hogy akár több hajtómű is leállhat, akár felszállás közben is, és még mindig be tudod fejezni a repülést biztonságosan.
Maga az űrhajó. A tetején a túlnyomásos részleg (magyarul a legénység élettere - Cifu), alatta a nem-túlnyomásos raktér, ahol nagyon sűrűn kell pakolni. Ezek alatt következik a folyékony oxigén tartály, amely a jármű legnehezebb része, és alapvetően ez a központi (teherviselő) része az egész járműnek. Az oxigén tank alatt az üzemanyag tank van, amihez közvetlenül vannak a hajtóművek rögzítve.
Hat vákuumra optimalizált, fixen beépített Raptor alkotja a külső hajtóműcsoportot, és három kitéríthető, légköri működésre optimalizált hajtómű a belső csoportot [I](az, hogy a külső hajtóművek nagyobbnak tűnnek, a vákuumhoz idomított fúvócsövek miatt van - Cifu)[/I]. Utóbbiakkal lehet elsődlegesen irányítani a hajót, de természetesen a külső hajtóművek tolóerejének szabályozásával nélkülük is lehet boldogulni.
A Marsra vihető tömeg maximum 450 tonna, függően attól, hogy hány újratöltést hajtasz végre a tanker-űrhajókkal. A cél legalább 100 utas űrhajónként, noha úgy gondolom, hogy ez a szám felmehet akár 200-ra, vagy még tovább.
Ezt a táblát nehéz megérteni elsőre, de kedveskedni akartam azoknak, akik utólag majd megnézik a videót, és kíváncsiak a részletekre (Köszönjük! - Cifu)
A lényeg itt a bal oldali oszlop, amely azt mutatja, hogy melyik évben hány nap alatt lehet eljutni 6km/s Delta-V-vel a Marsra. Ahogy látható, ez akár 80 nap is lehet, és persze idővel még tovább lehet csökkenteni, úgy vélem akár 30 napra is a távolabbi jövőben.
Ez teljesen kezelhető, ha belegondolunk a régi időkben mennyi időbe telt egy-egy utazás, a vitorlás hajók korszakában akár 6 hónapig, vagy még annál is tovább.
(A táblával később foglalkozunk, de az oszlopok megértéséhez kell egy kis háttérinformáció: a Mars és a Föld nem kör alakú pályán kering a Nap körül, hanem ellipszis alakún. Emiatt aztán a Föld-Mars közelség idején is eltérő a távolság alkalomról alkalomra, így például 2035-ben nagyon közel lesz egymáshoz a két bolygó, és ezért tart csak 80 napig az út, míg 2027-ben meglehetősen távol lesznek egymástól, így csaknem kétszer annyi ideig tart(ana) akkor az út azonos űrhajóval - Cifu).
A megérkezéskor a hővédő pajzs technológiája a legfontosabb. Folyamatosan fejlesztjük a hővédő pajzsunkat a Dragon űrhajónknál, és már a harmadik verziójánál tartunk a PICA-nak (a PICA az elnevezése a SpaceX által használt hővédő pajzsnak - Cifu). Ez egy fenelizált szénszálas elégő hővédő pajzs (az ablatív, vagyis elégő hővédő pajzsok lényege, hogy a pajzs anyaga elég a nagy hőterhelés hatására, így szabadul meg a légkörbe való visszatéréskor keletkező hőenergiától - Cifu) , amelyre egyre robosztusabb, egyre kevesebb anyag ég el visszatéréskor és egyre kevesebb karbantartást igényel, ahogy a fejlesztése halad. A végén ott tartunk majd, hogy több utat tehet meg az űrhajó a nélkül, hogy a pajzs komolyabb karbantartást igényelne.
Hogy az utazás vonzó legyen - vagyis hogy a korábban mutatott Venn-diagram által lefedett emberek közül minél több akarjon részt venni ebben -, annak szórakoztatónak és élvezetesnek kell lennie. Nem lehet zsúfolt és unalmas.
A személyzeti részlegben súlytalanságra épülő játékok lesznek, lebeghetsz minden felé, és lesznek mozik, előadótermek, kabinok és éttermek. Élvezetes utazás lesz.
A következő lépcső az üzemanyaggyár. Az első úton egy kisebb üzemanyaggyárat viszünk magunkkal, amelyet az elkövetkezendő időkben bővítünk majd tovább. A gyártás alapanyagai a Marson vannak, a légkör első sorban széndioxid, és szinte mindenhol van vízjég. Vízből és széndioxidból metánt és oxigént tudunk gyártani a [L:https://hu.wikipedia.org/wiki/Sabatier-folyamat]Sabatier-reakció[/L] segítségével.
A trükkös feladat az energiaforrás, amit mi úgy gondolunk, hogy hatalmas napelem-mezőkkel tudunk biztosítani.
A költségek terén a kulcs az, hogy aki szeretne menni, az ki is tudja fizetni az utat. Úgy véljük, hogy ennek az elképzelésnek az alapján, illetve a menet közben majd megvalósuló optimalizációnak hála, az elején még kétségkívül drága repülések ellenére egy jegy ára kevesebb legyen, mint 200 000 dollár, és ez tovább csökkenhessen akár 100 000 dollár alá, függően attól, mennyi terhet visz magával az illető.
Most úgy véljük, hogy mintegy 140 000 dollárba kerülne most egy tonna Marsra juttatása. Tehát ha egy ember és a csomagjai kevesebb mint ennyi, figyelembe véve az élelem és életet biztosító rendszereket [I](víztisztító, oxigén-regenerátor, stb. - Cifu)[/I], akkor az út ára úgy gondoljuk, hogy akár 100 000 dollár alá is mehet.
Elérkeztünk a pénzügyi részhez, vagyis hogy honnan szerezzük meg az egészhez szükséges tőkét.
És itt az alsónadrágok ellopásától kezdve (utalás egy ]South Park mémre - Cifu) a műholdak indításán át az űrállomásra való teherszállításig, sőt, még a Kickstartert is beleértve minden jöhet. A privát szektorban tudom, hogy egy csomó embert érdekel, hogy bázist építhessen a Marson. Talán még az állami szektor is mutat majd érdeklődést.
Ez egy hatalmas és széleskörű együttműködés lesz, és úgy gondolom, hogy a kezünkben lévő erőforrásokkal el tudjunk indítani a folyamatot, és haladhatunk előre, és remélhetőleg meg tudjuk mutatni, hogy ez az álom valóság, és nem csak egy álom.
Azt is el kell mondanom, hogy a fő ok, amiért pénzt keresek, hogy ezt támogatni tudjam. Valójában nincs semmi más motivációm, hogy pénzt keressek, csak az, hogy minél többet tehessek az emberi élet több bolygón való terjeszkedéséért.
Noha nem vagyok erős az idővonalakban, azért kezdjünk neki. Hogy megmutassam honnan indultunk, 2002-ben a SpaceX alapvetően egy szőnyegből állt és egy mariachi együttessel indult. Imádom a mariachit, tudjátok. Akkor úgy gondoltam, hogy 10% esélyünk van bármit is elérni. Azonban úgy láttam, hogy ha nincs egy erős ideológiai motiváció, akkor nem fog semmi sem történni. Hiába jutottunk el '69-ben a Holdra, majd az űrsiklóval a Föld körüli pályára, ha utána az űrsiklót nyugdíjazták - a trend leszálló ágba mutat, sehova se jutunk el így.
Úgy gondolom, hogy rengeteg ember nem látja be, hogy a technológia magától nem fog fejlődni. Csak úgy fejlődhet, ha egy csomó valóban tehetséges mérnököt ráállítunk a problémára, amit meg kell oldani. Sok példa van arra a történelemben, ahol egy civilizáció eljutott egy bizonyos technológiai szinte, majd visszaesett igen rendesen, és csak hosszú idő után érte el újra azt.
Szóval 2002-ben, amikor alapvetően fogalmatlanok voltunk, és ott volt a Falcon 1 - a legkisebb orbitális pályára feljutni képes rakéta, amit el tudtunk képzelni, ami fél tonnát vitt volna fel. 4 év alatt kifejlesztettük az első fokozat hajtóművét, a második fokozat hajtóművét, a rakétatestet, az áramvonalazó kúpot, az indítórendszert, és megpróbáltuk elindítani, ami nem sikerült. Mintegy 60 másodpercig tartott, sajnos. De 2006-ban megkaptuk az első NASA szerződésünket, és el akarom mondani, hogy hihetetlenül hálás vagyok a NASA-nak, hogy támogatta a SpaceX-et, függetlenül attól, hogy a rakétánk kudarcot vallott. Csodálatos volt, én vagyok a NASA legnagyobb rajongója.
Aztán sok küszködés után 2008-ban, a negyedik Falcon-1 indításunk sikerrel járt, mikor már az utolsó filléreinkből éltünk. Valójában én azt gondoltam, hogy csak három indításra elegendő pénzem van, és az első három bizony kudarc volt, valahogy még sikerült összekalapálni egy negyediket, és hála istennek sikeres volt a 2008-as indítás. 2008 év végén pedig megkaptuk az első komolyabb NASA megbízást az űrállomás utánpótlására. Pár évvel később megcsináltuk az első Falcon 9 indítást, ami 10 tonna hasznos terhet vihetett fel, és a Dragon űrhajó feljuttatása volt a célja.
2012-ben felvittünk és visszahoztunk hasznos terhet az űrállomásról. 2013-ban megcsináltuk az első függőleges felszállás és leszállás tesztünket. 2014-ben pedig képesek voltunk az első rakétafokozatot finoman letenni az óceánra. A leszállás finom volt, de felborult és felrobbant, ám a leszállás, 7 másodpercig jó volt. Ráadásul a Falcon 9 teherbírását 10 tonnáról 13 tonnára növeltük.
2015 év végén pedig az életem egyik legszebb pillanata volt, mikor egy rakétafokozat visszajött és leszállt Cape Canaveralen. 2016-ban megmutattuk, hogy ugyanezt a tengeren is meg tudjuk csinálni. Ez roppant fontos, mert a rakétaindítások 60%-a a nagy energiájú GEO műholdakról szól (Geostacionárius pályára álló kommunikációs műholdak, amelyek mintegy 36 000km-es pályamagassággal bírnak a Föld felett - Cifu). Az ilyen indításoknál pedig nincs elég üzemanyag ahhoz, hogy a szárazföldre hozzuk vissza az első fokozatot.
Az elkövetkezendő lépések. Itt okkal kissé ködösen fogalmazunk. Annyi eredményt akarunk letenni, amennyit csak tudunk, a szűkös anyagi lehetőségek ellenére. Az első kísérleti űrhajó akár 4 éven belül elkészülhet, és szuborbitális repüléseket vele végrehajtani.
Igazából az űrhajó önmagában is használható, egyfajta gyors szállító járműként, hiszen csak 10 perc lenne az Atlanti óceánon átrepülni, vagy 20-25 perc New Yorkból Tokióba eljutni. Oké, ezek csak lehetőségek, nem építünk erre, de ott vannak.
Aztán a gyorsítórakéta fejlesztése - ez igazából egy felfújt Falcon 9 első fokozat, szóval nem várunk sok problémát vele kapcsolatban. Aztán mindezt össze kell gyúrni, és képessé kell tenni arra, hogy eljusson a Marsra. Ha minden szuperjól megy, akkor 10 éven belül meglehet. De nem akarom megmondani, hogy mikor valósul meg, hiszen rengeteg a rizikó benne, rengeteg pénzbe fog kerülni és jó esély van arra, hogy nem járunk sikerrel. De igyekszünk a legjobb formánkat hozni, és annyi eredményt elérni, amennyit csak lehet.
Ezen kívül szeretnénk mostantól minden Föld-Mars közelségnél küldeni valamit a Marsra. Az elkövetkezendő években (2018-ban - Cifu) egy Dragon 2-est küldünk a Marsra, és valószínűleg lesz egy második Dragon 2020-ban. A cél az, hogy mint egy vasútállomásnál, menetrend szerint minden alkalommal indítsunk valamit a Marsra (a Mars-Föld közelség esetén). Szóval ha vannak olyanok, akik 2-3 tonna hasznos terhet akarnának a Marsra eljuttatni, számíthatnak ezekre az űrhajókra.
Az első a Vörös Sárkány (Red Dragon) lesz, a cél hogy tapasztalatot gyűjtsünk a Marsra való úttal és az oda való leszállással kapcsolatban. Felkutassunk potenciális erőforrásokat, mint a víz. Felkutassuk a megfelelő leszállási pontokat.
Emiatt készült a Dragon 2 működő hajtóműves leszállással. Ezzel a megoldással bárhol a Naprendszerben leszállhatsz. A Holdtól kezdve bárhol. Szárnyakkal vagy ejtőernyővel csak sűrű légkörben érdemes próbálkozni, míg hajtóművekkel bárhol leszállhatsz.
Ami miatt izgatott voltam, hogy a Raptor hajtóművel dolgozó csapat képes volt ezen prezentáció előtt egy hajtóműtesztet csinálni. Meg kell köszönjem a Raptor csapatnak, hogy valóban heti 7 napot dolgoztak ezért, mert meg akartam mutatni, hogy haladunk. Őszintén szólva meglepődtem, hogy nem robbant fel az első indításkor, de szerencsére minden jól alakult.
A Raptor egy nagyon trükkös hajtómű, miközben háromszor akkora teljesítményű, mint a Merlin, valójában nagyságrendileg azonos méretű, mivel háromszor akkora üzemi nyomással dolgozik. Jelenleg évi csaknem 300 Merlin hajtóművet tudunk gyártani, tehát van gyakorlatunk a nagy mennyiségben való gyártás terén. Tehát hiába kell 42 hajtómű az gyorsító rakétába és kilenc az űrhajóba (tehát 51), ez bőven a gyártási kapacitásunkon belül van. Tehát képesek vagyunk ilyen mennyiséget gyártani, és mindezt úgy, hogy nem vágja taccsra a költségvetésünket.
A második dolog a folyékony oxigén tartály, amelyet nagyon nehéz legyártani. A szénszál hihetetlenül erős a tömegéhez képest, de ha mélyhűtött folyékony oxigént akarsz beletölteni, akkor szembe kell nézni a repedésekkel és szivárgással.
Ez tehát a másik alkatrész, amit roppant nehéz legyártani, már csak a méretei miatt is. Nagy köszönet a tartályt készítő csapatnak, ők is a hét hét napján dolgoztak, hogy ezen nap előtt elkészüljenek.
A Mars után.
Mi van a Mars után? Nos ha a rendszert nézzük, akkor a gyorsítórakéta, az űrhajó, a tanker és az üzemanyag-gyár együtt egy rendszer. Ezzel bárhova el lehet jutni, bolygóról bolygóra vagy holdról holdra. Építhetünk üzemanyag-depót az Aszteroida övbe, vagy a Jupiter egyik holdjára, és máris indulhat a Mars-Jupiter járat.
Valójában a Marsot kihagyva (a Földről indulva) egyből csinálhatsz egy Jupitert megkerülő repülést. Vagy ha építesz egy üzemanyag-depót az Enceladuson vagy az Európán [I](mindkettő a Jupiter holdja, és mindkettő felszínét vízjég borítja - Cifu)[/I], vagy építesz egyet a Titánon, amely a Szaturnusz holdja, és még egyet a Plútón, vagy bárhol a Naprendszerben.
Ez a rendszer hatalmas szabadságot ad, és bárhova eljuthatsz vele a Naprendszeren belül. Eljuthatsz vele a Kuiper-övbe (a nagybolygókon túli övezet, ahol a Plútó is található - Cifu) vagy akár az Oort-ködbe (az ezen is túl lévő övezet - Cifu).
Ésss... ennyi. Illetve volt még egy bő fél órás kérdezz-felelek blokk, ami némileg kínosan és döcögősen alakult, például egy hölgy meg akarta csókolni Musk-ot, egy illető pedig egy elektromos buszt akart megmutatni neki. Angolul értőknek itt kigyűjtötték az öt legkínosabb esetet.
A kevés értékelhető kérdés közül az egyik az volt, mikor megérdeklődték, hogy külföldieket jelentkezhetnek-e a SpaceX-hez. A válasz a volt, hogy nem, de a Tesla-nál szívesen veszik minden tehetség jelentkezését (a SpaceX az ITAR szabályozás alá esik az irányítható rakéták technológiája miatt, mint ilyen, szigorúan csak amerikai állampolgárok, illetve bizonyos megkötéssel a zöld kártyás munkavállalók lehetnek alkalmazottai - Cifu). Szintén itt került szóba, hogy talán később a NASA is támogatná az ITS-t, és hogy örülne neki, ha így lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése