A Szovjet / Orosz emberes űrprogram története IV.

A Voszhod-1

A szovjet űrprogram helyzetét jól körülírja, hogy 1963-ban a Vosztok-5 és -6 páros repülés után nem volt határozott út kijelölve, hogy most mi legyen a következő lépés, tervben volt a 8 és 10 napos Vosztok-7 és -8 út az időtartam-rekordokra hajtott, míg a Vosztok-9 és -10 tudományos kísérletek végrehajtását tűzte ki célul. Koroljov szerette volna, ha az űrrandevú és dokkolás is megvalósulna, továbbá sort kerítenének egy űrsétára is, de az előbbire a Vosztok nem volt alkalmas alapvető áttervezés nélkül, utóbbihoz viszont tervben volt egy célnak megfelelően átalakított, zsilippel ellátott Vosztok megépítése (Vosztok-11 és -12), ám végül ez félbemaradt.

A 7K (a későbbi Szojuz) űrhajó fejlesztése eléggé lassan haladt, hiába szerették volna a program prominens vezetői, hogy 1964-re elkészüljön, Boris Csertok az űrhajón dolgozó mérnökök szavait idézve úgy fogalmazta meg nekik, hogy még egy tarajos sül sem fog 1964-ben azzal az űrhajóval repülni, nemhogy ember. Eközben viszont a "túlparton" bejelentették a kétüléses Gemini űrhajót, illetve a három személyes Apollo-űrhajót. A legenda szerint Hruscsov egy telefonbeszélgetésben megkérdezte Koroljovot, hogy lehetséges-e három embert feljuttatni a Vosztokkal. A főmérnök kijelentette, hogy ez lehetetlen. Majd kicsit később visszatérve a témára már azt mondta a főtitkárnak, hogy meg fogják oldani.

A Voszhod belseje, három embernek már kissé szűkös....

Ehhez pedig a korábban megrendelt, de még nem elkészült négy Vosztok (-7-től -10-ig szánt) űrhajót tervezte három személyessé alakítani. Koroljov korábban is már feltette a kérdést Konsztantyin Feoktyisztovnak, a Vosztok űrhajó tervezőjének, hogy lehetséges-e több embert belepasszírozni a Vosztok kapszulájába - Feoktyisztov határozott nemmel válaszolt, mert két katapultülés sehogy sem fért volna el ott. Drasztikus lépésre volt tehát szükség - nem kell katapultülés, volt a felkiáltás. Sőt, az űrhajósok szkafandert sem viseltek, erre az volt a magyarázat, hogy az első hat Vosztok repülésnél nem tapasztaltak soha nyomáscsökkenést, és mivel a kapszulával együtt terveznek földet érni, ezért menet közben sem kell ettől félni. Ha pedig már csak az egyik bejáratra volt szükség, és mindegy, hogy merre szállnak be, az űrhajó gömbjét 90°-al elforgatták az oldaltengelye mentén, így a Vzor a bal oldalt ülő űrhajós mellé került, a kezelőpanelt és az irányítókart pedig a középen ülő "pilóta" elé helyezték.

Kapott egy plusz ernyőt a leszállóegység, és az ernyők rögzítőkábeleire kis rakétákat erősítettek - ezeket közvetlenül a talajfogás előtt begyújtva kellően puha leszállást lehetett elérni. A rakétákat viszont egy nem túlzottan megbízható, lefele lógó érzékelő gyújtotta be, amely sietve lett megtervezve a célra. A világűrben való biztonságosabb visszatéréshez két kis méretű, szilárd hajtóanyagú fékezőrakétát is beépítettek, amely helyhiány miatt az űrhajó tetejére került, így a műszaki modul fő hajtóművének esetleges meghibásodása esetén is lehetséges volt a megfelelő időben történő visszatérés. Erre pedig azért volt szükség, mert az eredetileg egy embernek 10 napra elegendő készletek ugye három embernek cirka három napig elégségesek csak, de végül a tömeglimiten belül maradás miatt csak két napra elegendőt lehetett felvinni. Ugyan alacsonyabb pályára készültek, hogy legfeljebb három nap után visszatérjen magától az űrhajó, de a fentiek miatt ez a "biztonsági" tényező nem volt immár elégséges.

Ha ez még nem is lett volna elég rizikó, külön problémát jelentett, hogy közvetlenül az indítás utáni mintegy egy percben a személyzetnek semmiféle menekülési lehetősége nem tudtak biztosítani. Az amerikai űrhajóknál használt mentőtorony (amely vészhelyzetben leválasztja az űrhajót a rakétáról és pillanatok alatt biztonságos távolságba viszi) szovjet változatának a fejlesztését megkezdték, de amúgy sem fért az indításhoz használt rakéta teherbírásába még annak a plusz tömege is. A Vosztok repülések is sok rizikót hordoztak maguknak, de még így is kevesebbet, mint a Voszhod...

A Voszhod-1 legénysége, Konsztantyin Feoktyisztov, Vlagyimir Komarov és Borisz Jegorov

A szovjet űrprogram feje ezek ellenére megint további vad belső harcokba bonyolódott - mégpedig a személyzet kiválasztása terén. Koroljov mérnököket, tudósokat és orvosokat szeretett volna látni az űrhajókon, Kamanyin, az űrhajóskiképzés katonai hátterű vezetője viszont kötötte az ebet a karóhoz, hogy csakis tapasztalt és kiváló fizikumú katonai pilóták jöhetnek szóba. A Voszhod-1 személyzetébe viszont Koroljov egy katonai pilótát engedett "parancsnokként", illetve egy mérnököt és egy orvost akart látni. A jelöltek közé sorolt két mérnök Konsztantyin Feoktyisztov és Georgij Katij, orvosnak pedig Borisz Jegorovot nevezte meg - itt annyit engedett, hogy a tartalék személyzetébe orvosként a Kamanyin által jelölt Alekszej Sorokin kerülhetett. Kamanyinnak és a szovjet légierő programban érintett vezetőinek finoman szólva nem tetszett Koroljov listája: Feoktyisztov nem volt jó kommunista, a párttagságba való felvételéről hallani sem akart, és (szovjet normákhoz képest nyíltan és) mélyen elítélte a sztálinizmust.

De még mindig elviselhetőbb volt, mint Jegorov, aki noha katonai orvosi intézményben dolgozott, de jazz-rajongásáról és lázadó természetéről volt híres. Az elsődleges személyzet egyetlen valóban katona tagja Vlagyimir Komarov maradt. Az eset ugyanakkor rámutat, hogy Koroljovnak egyre nagyobb hatása volt az űrhajós programra is, a katonai vezetés (és Kamanyin) kárára. A margóra oda kell írni, hogy Feoktyisztov esete némileg meglepő - ő volt Koroljov és később Misin alatt is a személyzettel repülő űrhajók főmérnöke a Vosztok, a Voszhod és később a Szojuz esetében is. Hogy a veszélyes űrrepülésben miért kockáztatta Koroljov egyik legtehetségesebb és legjobb emberének életét, nehéz megítélni - legalább annyira lehetett jutalom, mint büntetés...

Az erőltetett menet persze a mérnökökre várt, mindössze fél év alatt át kellett építeni a félkész Vosztokokat, amelyből egyet ember nélküli tesztrepülésre szántak. Az ernyőkábelekre szerelt fékezőrakéták főpróbáját a Zenyit-4 kémműhold (hivatalosan Kozmosz-34 műhold) útján került sor 1964 július 9-én, csakhogy nem jól működtek, sőt, akkor gyulladtak be, mikor a gömb alakú visszatérő modul már 300 métert gurult egy lejtőn lefele, ahol földet ért...

Koroljov ezután földi teszteket rendelt el, a 9 tesztből háromban 7,5 méter per másodperc, hatnál pedig mindössze másfél méter per másodperc sebességgel ért földet a kapszula, és mindegyiknél a földet érés előtt aktiválódott. A leckét megtanultuk, lépjünk tovább - ennyi volt a reakciója. Ez után a személyzet nélkül Voszhod út jött 1964. október 6-án, amelyet Kozmosz-47 néven jelentettek be. Egy napig keringett fent, miután a fékezőrakétáit begyújtva sikeren leszállt. Csakhogy az erős szélben az ejtőernyők mintegy 160 méteren át vonszolták a talajon a kabint, mielőtt a keresőcsapatok rátaláltak. A problémát nem ítélték veszélyesnek, mondván, ha ember lett volna a fedélzeten, csak kioldja az ernyő rögzítését, és a probléma meg van oldva.

Ez a kép később készült, de ilyen "roncs-legelő" vette körül az indítóállások környékét, emlékeztetve arra, hogy milyen sok sikertelen indításra volt példa....

Eljött hát október 12, és a három űrhajós beszállt kapszulájukba. Feoktyisztov későbbi visszaemlékezéseiben megjegyezte, hogy a torony tetején körbenézve a környéken több, korábbi sikertelen rakétaindításból ott maradt roncsdarabot is meglátott - nem valami jó ómen. Ehhez képest az indítás után nem egész tíz perc múlva a csaknem tökéletes pályán keringve odafent teljesen más érzések borították el. Hármuk közül a mérnök volt legkevésbé felkészülve a tartós súlytalanságra, a repülőgépek fedélzetén átélt rövid ideig tartó súlytalanság nem igazán segített neki erre felkészülni. A helyzeten pedig csak rontott, hogy a zsúfolt és szűkös térben elég kényelmetlenül fértek csak el.

A Voszhod-1 beltere, itt még habszivacsokkal kitömve

Viszont sűrű programjuk miatt nemigen értek rá gondolataikat megosztani egymással. Jegorov orvosi kísérleteket hajtott végre magán, vért vett, pulzust mért, kognitív rendszert vizsgáló teszteket töltött ki. Feoktyisztovra várt a kamera kezelése, illetve fizikai kísérletek végrehajtása, például a folyadékok viselkedésének vizsgálata súlytalanságban, hogy jobban megértsék, hogyan viselkedik a hajtóanyag a rakéták fokozataiban. Komarovnak a kísérletek végrehajtásában kellett segédkeznie, illetve az űrhajóval való kézi irányítású manőverezési teszteket kellett végrehajtania. Eközben még üdvözölniük kellett a Tokiói olimpia résztvevőit, majd a "szokásos" üdvözlő beszélgetésre is sor került Hruscsovval. Az egy napos programba mintegy hatórás alvási periódus is szerepelt a 9. és 13. keringés között. A visszatérés előtt ugyan engedélyt kértek, hogy egy nappal meghosszabbítsák útjukat, ám erre nemleges válasz érkezett - a szűkös létfenntartási keret miatt aggódtak, hogy egy esetleges sikertelen hajtóműindítás után kevés idő maradna reagálni.

Jegorov a Voszhod-1 fedélzetén

A 16. keringési fázisban így elindult az automata visszatérési manőver, és az űrhajó biztonságosan leszállt. A személyzet némileg meglepődött viszont azon, hogy nem került sor hivatalos ünneplésre, és nem indultak egyből Moszkvába, ahogy elvárható volt. Végül csak egy nap késéssel értesültek arról, hogy miközben ők odafent keringtek, idelent Hruscsovot vértelen puccsal eltávolították a hatalomból, az új főtitkár pedig Leonyid Brezsnyev lett - akinek most fontosabb dolga is akadt, mint a hős űrhajósok fogadása. Így október 19-én kerülhetett csak sor a szokásos ünnepi ceremóniára, a kitüntetésekre és jutalmakra...

A Voszhod-2 és az első űrséta története

Még 1964 elején döntés született arról, hogy a Vosztok program leáll, és a helyét a Szojuz elkészültéig a Voszhod veszi át. Ennek két fő változatát tervezték, a 3KD jelzésű volt a 3 űrhajóst felvinni képes változat, amelyet a Voszhod-1-nél is használtak. A második verzió a 3KV, amelyet egy zsilippel ellátva, két űrhajóssal a fedélzetén mehet a világűrbe, és űrsétát lehet végrehajtani a segítségével. A 3KV változatot eredetileg Vukhod (Ajtó) névvel illették, de menet közben Koroljov úgy döntött, hogy jobb, ha Voszhod-2 névvel illetik inkább, mert a beszélő elnevezésből rájöhettek volna az amerikaiak, mire is készülnek.

 

A Volga légzsilip tesztelése súlytalanság körülményei között, egy Tu-104 repülőgép fedélzetén

Utóbbi verzióhoz a zsilipre azért volt többek között szükség, mert az űrhajó elektronikájában elektroncsöveket használtak - ha az űrhajó belsejében megszüntetik a légkört, akkor a csövek hűtése megszűnik, és tönkremehetnek. A másik alapvető probléma pedig az, hogy ahhoz elegendő sűrített levegőt nem vihetnek magukkal, hogy a teljes kapszula légkörét újra létrehozzák. A zsilip feladatára a Volga elnevezésű, felfújható elemet hozták létre, ezt egy 65 cm átmérőjű, befele nyíló ajtóra szerelték fel, és a külső fém gyűrű (ami a külső ajtót is magába foglalta) a kettős fal felfújása után két és fél méterre nyúlt a járműtől.

 

A Voszhod-2 két űrhajósa a kiképzés alatt, mindketten Berkut űrruhában

Az űrsétához az SzK-1 űrruha egy módosított, Berkut elnevezésű változatát hozták létre, a külön felvehető hátizsákba 45 percre elegendő oxigént tároltak, és a légzőrendszer működése nyílt volt, vagyis az űrruhából érkező levegőt a világűrbe engedték ki, így megszabadulva a szén-dioxidtól, párától és az űrhajós teste által termelt hőtől. A biztonságot egy, az űrhajó és az űrruha közötti kábellel szavatolták volna. A zsilipben és az űrruhában történő műveleteket egy átalakított Tu-104-es gép fedélzetén gyakorolták az űrhajósok, amely enyhe zuhanásba átmenve rövid ideig súlytalanságot tudott létrehozni. Az űrséta miatt a biztonság kedvéért mindkét űrhajós Berkut űrruhát viselt, egyfelől hogy ha esetleg az űrséta miatt dekompresszió lépne fel, akkor az ne legyen végzetes, másfelől pedig ha szükséges, akkor bármelyikük végrehajthassa az űrsétát.

 

A Vosztok, illetve a Voszhod-1 és Voszhod-2 legénységének, illetve az űrhajónak az elhelyezkedése indításnál

1965 februárjában egy személyzet nélküli Voszhod-2 járművet indítottak Bajkonurból. A hivatalosan Kozmosz-57 jelzésű műhold felső légkör és világűrkutatást végzett. Valójában a Volga űrzsilip és a Berkut űrruha tesztje zajlott volna le. Az űrhajó pályára állt, és a Volga felfúvódott, viszont ezután begyújtotta a jármű a fékezőrakétáit, és valamivel később az önmegsemmisítő rendszer (észlelve, hogy nem a megfelelő pályán tér vissza a jármű) felrobbantotta azt. Feltehetően két földi irányítóközpont egyszerre sugározta ugyanazt a parancsot a járműnek, amit az félre értelmezett, és ez okozta a visszatérő manőver idejekorán történő beindulását, ami egyben rámutatott arra, hogy már több, mint öt éve súlyos hibát tartalmaz az űrhajókat irányító rádióparancs-rendszer, amivel már az emberes űrmissziókat is vezényelték. A hibát feltárva gyorsan változtattak a módszeren, és előírták, hogy minden sugárzás előtt meg kell győződni, hogy csak ők sugároznak-e.

 

A Voszhod-2 végső összeszerelése, látható a Volga légzsilip, és a szilárd hajtóanyagú fékezőrakéta az űrhajó orrán

Eközben Koroljov már további Voszhod-repüléseket tervezett, amelyeket még 1965-ben hajtanának végre. Ezek közé tartozott két 15, illetve 20 napos, kétfős legénységgel végrehajtott 3KD küldetés, és egy 3-5 napos 3KV űrrepülés, amelynek kétfős legénysége 2-3 űrsétát is végrehajtott volna, mely közben akár 50 méterre is eltávolodhatnak az űrhajótól. Ezekhez persze jelentősen több ellátmányt kellett az űrhajóba zsúfolni, és nagyobb teljesítményt kellett az R-7 hordozórakétából kihozni.

 

A Voszhod-2 az indítóálláson, jól látható, hogy az áramvonalazó kúpon van egy kitüremkedés, amelyre a Volga légzsilip miatt volt szükség

Végül 1965 március 18-án a Vosztok-2 elindulhatott a világűrbe, fedélzetén Pavel Ivanovics Beljajevvel és Alekszej Leonovval. Az űrhajósok a sikeres pályára állás után felkészültek az űrsétára, aminek a része volt a Volga felfújása, ez pedig mintegy hét percig tartott. Annak sikeres végbemenetele után felkészültek a második fordulat megkezdésekor a sétára. Leonov útját két kamera a zsilipből, egy pedig a zsilip külső gyűrűjéről rögzítette, és kifelé tökéletesnek tűnt minden (az egészet élőben közvetítette a szovjet TV, egészen az első zsilipbe való visszatérési kísérletig).

Leonov űrsétája közben készült videofelvételek összevágva

Valójában több probléma is fellépett, Leonov űrruhája túlságosan is felfúvódott, megnehezítve a mozgást, és nem érte el a mellkasára szerelt kamera kioldóját, amely a combjánál volt elhelyezve - eredetileg a Vosztok-2-ről kellett volna képeket készítenie, ám így ez meghiúsult. A mintegy 10 perces séta után Leonovnak vissza kellett volna térnie a Volgába, csakhogy a megduzzadt Berkut űrruhája ebben megakadályozta. Miután az eredetileg tervezett, "lábbal előre" módszer nem vált be, fejjel előre próbálkozott, amely sikerült is. Csakhogy meg kellett fordulnia a zsilipben a külső ajtó bezárásához, ám az összegörnyedés nem sikerült, mivel az űrruha belső nyomása nem adta meg a kellő mozgásszabadságot. Kénytelen volt tovább csökkenteni a belső nyomást, a biztonsági limit alá. 

A művelet közben a nehézségeket nem jelezte rádión, de végül sikerült megfordulnia, és bezárni a külső ajtót. Beljajev a vártnál sokkal hosszabb zsilipelés miatt meglepődött a szinte halálán lévő Leonovon (állítólag Leonovnak volt egy méregkapszulája, és társának leválasztva a zsilipet magára kellett volna hagynia, ha nem sikerül a bezsilipelés). Helyzetük azonban még rosszabbra fordult, mikor kiderült, hogy a hőtágulás miatt nem tudták elsőre a belső zsilipajtót rendesen becsukni.

 

A Voszhod-2 űrsétájának főbb elemei...

A fellépő légnyomáscsökkenést a létfenntartó rendszer automatikusan kompenzálta úgy, hogy tiszta oxigént engedett a légterébe, 45%-os oxigéntartalomig dúsítva azt. A két űrhajós pontosan tisztában volt vele, milyen veszélyes helyzetben vannak, hiszen az oxigéndús légkör nagyon magas tűzveszélyt is jelent.

Leonovék leválasztották a Volgát, és bár aggasztó jelek voltak az oxigéntartalék fogyása miatt (ami a kabin légkörének szökésére utalt), úgy tűnt, hogy a 17. keringési periódusig további gondok nélkül kihúzzák. Jött a földi parancs az automata fékező rendszer beindítására, ám a manőver nem kezdődött meg. Beljajev végül kézzel indította el a fékezőmanővert, amelyhez viszont először kikötve magát el kellett lebegnie a Vzor periszkóphoz, azzal ellenőrizve az űrhajó helyes pozícióját, majd ez után visszalebegett a helyére, hogy beindítsa a fékezőmanővert. Amely után viszont Gagarin repüléséhez hasonlóan nem vált le a műszaki modul, és a visszatérő modul vad pörgésben ért a légkörbe. A tervezetthez képest 46 másodperccel később végrehajtott fékezés következményeként 386 km-re a várt területtől arrébb értek földet, egy sűrű erdőben.

A kutató-mentő helikopterek viszonylag hamar megtalálták őket, ám az erdőben nem tudtak landolni és közel volt a naplemente, így meleg ruhát és ellátmányt dobtak le számukra. A -5 °C-os éjszakát fagyoskodva vészelték át a nyitottá vált (az ajtót robbanó csavarok távolították el) űrhajóban, mivel féltek a farkasoktól. Másnap hét segítő érte el őket sítalpakon, akiket másfél kilométerre engedett le egy helikopter. A segítők nagy tüzet gyújtottak, és valamivel komfortosabb körülményeket tudtak biztosítani a második éjszakára. Végül a harmadik napon síelve jutottak el egy időközben favágók által nyitott tisztásra, a leszállóhelytől pár kilométerre.

 

A Voszhod-2 legénysége a földet érésük másnapján

Az út noha sikerült, maga az űrséta mégis többszörös kudarc volt, az űrséta után Leonov majdnem szívrohamot kapott, miközben a Volga belsejében küszködött a zsilipajtó bezárásával. Csak a Voszhod-2 útján derült ki, hogy nem lehet manuálisan végrehajtani a visszatérő manővert, ha az űrhajós be van kötve - a Vosztoknál a Vzor kijelzője pont az űrhajós előtt volt, a kezelőszervek pedig a keze mellett, a Voszhod átépítése miatt viszont ezek távol kerültek egymástól.

Ettől függetlenül Koroljov keményen küzdött, hogy a Voszhod-3 repüléssel meg tudják tartani a szovjet fölényt a világűrben töltött űrrepülések időtartama terén, amihez viszont át kellett dolgozni a létfenntartó rendszert. Az eredetileg 15 naposra szánt űrrepülésnek menet közben ballisztikus rakétaindítás-érzékelő berendezések tesztelése lett a fő kijelölt feladata, hogy a hadsereg támogatását megnyerje, miután a Gemini-5 hasonló kísérleteket folytatott le. Csakhogy az űrhajósok kiválasztása terén nem várt viták nehezítették a programot. A két kijelölt űrhajós eredetileg Borisz Volinov és Georgyij Katisz lett volna, csakhogy a pártvezetésnek szúrta a szemét, hogy Volinov zsidó, Katisz apját pedig Sztálin idejében kivégezték, egy rokona pedig Párizsban él. Végül Volinov maradt, de menet közben többször is változtattak a társán, míg végül Georgij Sonyin lett a kiválasztott. Az 15-ről 20 napra kitolt űrrepülés indítása pedig 1965 októberéről szépen lassan 1966 elejére csúszott, mivel ehhez egy még újabb létfenntartó rendszer fejlesztése és tesztelése volt szükséges.

 

A Gemini-7 a Gemini-6 kabinjából fotózva, hasonlóról a szovjetek ekkoriban nem is álmodhattak...

A Gemini-5 1965 augusztusában 7 nap 22 órát volt a világűrben, megszerezve az időtartam-rekordot az amerikaiaknak. A Gemini-6A és Gemini-7 irányított manőverrel közvetlenül egymás közelébe manőverezett (amire a Vosztok / Voszhod űrhajók képtelenek voltak), végül a Gemini-7 13 napot és 18 órát töltött a Föld körül keringve 1965 decemberében, tovább kitolva a űrben töltött időtartam-rekordot. Az amerikai emberes űrprogram immár egyértelműen a szovjet előtt járt. Eközben szovjet űrprogram viszont lassan kezdett összeroskadni önnön terhe alatt. Koroljov számára az N1 hordozórakéta, a Szojuz űrhajó és az LK holdkomp minél hamarabb való elkészítése volt a fontos, hogy reális esély legyen az Apollo-program megelőzésére. Ehhez viszont szüksége volt minden erőforrásra, tehát nem hivatalosan lassítani kezdte a Voszhod-3 / -4 / -5 / -6 elkészítését.

Előbbi két út hivatalosan először 15, majd 20 napos időtartam-rekord célt tűzött ki, a Voszhod-5 egy csak női űrhajósokból álló, 10 naposra tervezett űrrepülés lett volna, míg a Voszhod-6 egy rakéta-kerettel való szabad (rögzítőkötelek nélküli) űrsétát szándékozott megvalósítani. Tervek voltak tovább is, például egy női űrséta lehetősége is felmerült. Nem segített a helyzeten, hogy 1965 őszétől Koroljov egyre betegebb lett, miközben Kamanyin és Cselomej külön-külön igyekezett a saját befolyását növelnie. Az egyre kevésbé átlátható, határozott célkitűzéseket és megfelelő kommunikációt nélkülöző űrprogram arra sarkalt több űrhajóst, hogy levelet írjon a pártvezetésnek, hogy tegyen valamit a helyzet kezelésére. Még akkor is bevállalták ezt a rizikót, ha ezzel magukra haragíthatják a program vezetőit, és kieshetnek az űrprogramból.

 

1965-ben készült kép a Vosztok és Voszhod program világűrt megjárt űrhajósairól,
Első sor: Vlagyimir Komarov, Jurij Gagarin, Valentyina Tyereskova, Andrian Nyikolajev, Konsztantyin Feoktisztov és Pavel Beljajev
Második sor: Alekszej Leonov, German Tyitov, Valerij Bikovszkij, Borisz Jegorov és Pavel Popovics

A megoldás pedig nagyon váratlan irányból érkezett...

Főbb források:
Astronautix.com
Russianspaceweb.com
False Steps
b14643.de
SpaceFacts.de